A folyadékbevitel nagyon fontos – mondogatják az életmód-tanácsadók. Igazuk van, hiszen a szervezetünk megfelelő működéséhez naponta legalább 2 litert kell meginnunk. De koránt sem mindegy azonban, hogy mit iszunk.

A legegészségesebb innivalónk egyértelműen a VÍZ. Nulla kalória, 100% hidratálás. Rengeteg féle vizet ihatunk, hisz az egyszerű csapvíz mellett vannak különböző ásványvizek (bubis és bubi mentes változatokban), lúgos vizek, oxigénnel dúsított vizek, csökkentett deutérium tartalmú vizek – hogy csak a leggyakrabban fogyasztottakat említsem meg.

A hétvégén volt szerencsém részt venni az I. Nemzetközi Kaqunvíz Konferencián, Kerepesen. Hallgatva a nagyon színvonalas szakmai előadásokat, rádöbbentem, hogy a Kaqun víz nagyon különleges, kiemelkedik az összes vízféle közül. S hogy miért is különleges? Orvosszakmai körökben is egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a Kaqun víz több féle betegség esetén is nagyon jótékony hatást fejt ki szervezetünkre. Fantasztikus javulásokról számoltak be az orvos kollégák pl. daganatos betegek, kis súllyal született koraszülöttek, súlyos baleseten átesettek, cukorbetegség miatt kialakult lábfekélyben szenvedők esetében is. Olyan betegeknél tudtak javulást elérni, ahol az orvostudomány már nem igazán tudott labdába rúgni. Láthattunk újra mozogni tudó kis és nagy embereket, fantasztikusan gyógyuló fekélyeket, sebeket. A haza vizsgálati eredmények mellett nemzetközi szinten is hasonlóan szép eredményeket értek el a Kaqun víz alkalmazásával a szakemberek.

A Kaqun víz ivásra és fürdésre egyaránt alkalmas. A fürdőkúrák pozitív hatását egyértelműen igazolták az eddigi vizsgálati eredmények. Sajnos ma még Magyarországon ezek a Kaqun fürdőkúrák csak kevés helyen érhetők el, így sok beteg számára megvalósíthatatlan marad e fürdőkúra kivitelezése.

 

A Kaqun ivókúrák viszont bárki számára elérhetők. 3 hetes Kaqun ivókúra negyedévente, félévente mindenki számára ajánlott és egyszerűen megvalósítható. Napi 1 liter Kaqun víz elfogyasztása során szervezetünk feltöltődik oxigénben dús vízzel, mely a különböző szervek optimális működéséhez elengedhetetlen. Immunrendszerünk bizonyítottan megerősödik, s ez hozzájárul jobb közérzetünk kialakulásához, betegségekkel szembeni ellenálló képességünk növeléséhez. A Kaqun víz az emberi szervezetre jótékony hatást fejt ki kívül és belül egyaránt.

 

Próbálják ki a Kaqun víz csodás hatását és osszák meg Velünk tapasztalataikat  itt, az ÉletmódBLOG.hu oldalán!

Kellemes vízkúrát kívánok mindenkinek!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kóstoltad már?