A Ganoderma lucidum (pecsétviaszgomba) számos pozitív hatásáról hallottunk már korábban is. 2015-ben egy kínai kutatócsoport olyan pozitív hatását fedezték fel ennek a sokoldalú gyógyító hatású gombának, amit korábban még csak nem is sejtettünk. Egy kísérletsorozatban azok a magas zsírtartalmú étrenden tartott egerek, melyek ganoderma kivonatot kaptak, kevésbé híztak, mint kontroll társaik.

A kutatás eredményei szerint az ún. prebiotikumokat fel lehet használni arra, hogy az elhízott emberekben egy egyedi, speciális bélflórát hozzunk létre, ami együtt jár a kisebb súlygyarapodással, a kevesebb gyulladásos megbetegedéssel, kisebb inzulinrezisztenciával. A Nature Communications folyóiratban most megjelent publikáció szerint a Ganoderma lucidum, amit hagyományos kínai orvoslás szerint az egészség és a hosszú élet forrása, hasznos eszköze lehet az elhízás elleni küzdelemnek.

Ganoderma lucidum gombák Fülöpjakabon, Gyöngyösi Sándor biogomba farmján.

Ennek az egereken végzett kutatásnak az eredményei arra engednek következtetni, hogy a Ganoderma gyógygomba fogyasztása jelentős hatással van a bélflóra összetételére. Ennek köszönhetően csökkentheti a súlygyarapodást és a zsír felhalmozódását nagy zsírtartalmú étrend mellett is, valamint csökkentheti a gyulladások, a zsírmáj, az inzulin rezisztencia, a 2. típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, az obstruktív alvási apnoé és a rák kialakulásának esélyét.

Az elhízás és a cukorbetegség járványszerű terjedése komoly aggodalomra ad okot, hiszen a becslések szerint mintegy 500 millió elhízott és 1,4 milliárd túlsúlyos ember él a világon, aminek csökkentése, az elhízás megelőzése minden modern társadalomnak komoly kihívást jelent.

Bár a kutatás még csak bevezető fázisában van és további humán kísérletek is szükségesek, a kutatók optimisták a Ganoderma lucidummal végzett kísérletek eredményeivel kapcsolatban.

Addig is megéri a ganodermát fogyasztani, hisz rengeteg hasznos tápanyag (vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, aminosavak) forrásául szolgál, melyre folyamatosan szüksége van szervezetünknek. A hazai termesztők bio minősített ganodermái bevizsgáltak és emellett még az áruk is hihetetlen kedvező.

Forrás: https://www.nature.com/articles/ncomms8489

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.