Egyre többet lehet hallani az úgynevezett antioxidánsokról, ami nem csoda, hiszen jelentős szerepet játszanak az egészségmegőrzésében és megfelelő mennyiségű fogyasztásukkal sok betegség megelőzhető.

Mi az antioxidáns?

A szervezetben úgynevezett szabad gyökök keletkeznek, amelyek feladata, hogy védelmet nyújtsanak a különféle rosszindulatú mikroorganizmusok ellen. A szabad gyökök szaporodását, viszont szabályozza a szervezet, ugyanis, ha  a szabad gyökök termelődése nincs megfelelően szabályozva és több keletkezik a keleténél, akkor a folyamat károsíthatja az egészséges sejtek működését és gyorsíthatja az öregedési folyamatokat. A szabad gyökök hatástalanítását pedig az antioxidánsok végzik, tehát az antioxidánsok szerepe, hogy kordában tartsák a szabad gyökök termelődését.

A legegyszerűbben egyébként úgy kell elképzelni a szabad gyököket illetve  a folyamatot, amit okoznak, mint a rozsdásodást. Ha a vas az oxigénnel érintkezik, akkor elkezd rozsdásodni és valami ehhez hasonló folyamat megy végbe a szervezetben is – és minél jobban öregszünk annál erősebb ez a folyamat, viszont az antioxidánsok segítségével lassítható a procedúra.

Az antioxidánsok két csoportba sorolhatóak:

Endogén: a szervezet saját maga állítja elő
Exogén: étkezés során kerül a szervezetbe

A legismertebb antioxidánsok
•    C- vitamin
•    E-vitamin
•    Karotionidok közül:
•    béta-karotin
•    lutein
•    likopin
•    bioflavonoidok
•    Szelén (antioxidánsok termeléshez szükséges)

Tehát a fentebb felsoroltakat tartalmazó ételeket érdemes fogyasztani, ha szeretnénk antioxidánsban gazdag étrendet.

A szabad gyökök és az öregedés kapcsolatát elsőként Denham Harman fedezte fel 1954-ben és kapott érte Nobel-díjat.  Felfedezése előtt a tudósok úgy tudták, hogy a szabad gyökök csak a szervezeten kívül léteznek.

Kapcsolódó cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.