Cikkek

Oldalak 2 - 1612345...10...Utolsó »

A globális vízválság mára fenyegető valósággá vált – jelentette ki Áder János köztársasági elnök 2017.07.20-án New Yorkban, a vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó magas szintű ENSZ-ülésen.

Az államfő – aki a helyzet társadalmi, gazdasági, egészségügyi és szociális következményeit is sorra vette felszólalásában – arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízzel kapcsolatos katasztrófák száma és az okozott károk mértéke is jelentősen nőtt az utóbbi időben.

Áder János számos javaslatot fogalmazott meg a tanácskozáson. Ezek között szerepel, hogy Tovább olvasom

Kevesen tudják, ám a túl kevés alvás is hozzájárulhat ahhoz, hogy valaki elhízik, és vice versa: ha valaki eleget alszik mind mennyiségben, mind minőségben, akkor az segíthet a felesleges kilók leküzdésében! Az alvás azonban nem csak a túlsúlyosaknak fontos! Tovább olvasom

A legideálisabb párkapcsolatban is jól jöhet, ha a hétköznapokat néha feldobjuk egy kicsit, akár az ágyban is. Az afrodiziákumokat már évezredek óta alkalmazzák, hiszen hiába változott a világ, a szerelem és a vágy fokozása mindig, minden kultúrában komoly szerepet kapott. Lássuk, melyek azok a potencianövelő gyógynövények, melyek egy kis pluszt adhatnak a csökkent libidóval szemben. Tovább olvasom

A gyógygombákat egyre többen ismerik és használják már hazánkban is. Viszont sokan nem tudják, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy hol és milyen gyógygombát vásárolunk, mert bizony vannak különbségek az egyes beszerzési források között. Sajnos a gyógygombák piaca Magyarországon is jelentősen felhígult az utóbbi években, ezért érdemes odafigyelni néhány tényezőre, mielőtt gyógygombát vásárolnánk. Melyek a legfontosabb szempontok, hogyan válasszunk gyógygombát? Hol is érdemes vásárolni? Tovább olvasom

A nyár közeledtével előkerülnek a szekrény mélyéről a szandálok, papucsok, magas sarkú cipők. Ám nem elég a cipőinket felkészíteni a szezonra, lábfejünknek és lábszárunknak is egyre nagyobb igénye van a gondoskodásra. Mindezt könnyen és hatékonyan megoldhatjuk 3 különböző HERBioticum termékkel, melyek természetes, biológiailag értékes növényi kivonatokat és olajokat tartalmaznak, svájci receptúra alapján készülnek, valamint parabén mentesek és nem tartalmaznak mesterséges szín- és illatanyagot. Tovább olvasom

Manapság mindenki az egészségmegőrzésről beszél, egészséges ételek száz féléjét ismerjük, egyre több terméket hirdetnek az egészséges élet titkának tükrében, ám nem kell méregdrága termékeket vásárolnunk ahhoz, hogy egészségesebbé váljunk. Pusztán az odafigyeléssel és a megvigyázással változtathatunk életstílusunkon és élhetünk boldogabb és teljesebb életet.  Tovább olvasom

Oldalak 2 - 1612345...10...Utolsó »