A 2015-ös Bocuse d’Or döntőjét Norvégia nyerte, az ezüstöt az Egyesült Államok hozta el, és Svédország lett a harmadik. A díjátadón a többi helyezést nem mondták be, de a Világevő blog úgy értesült, a magyar csapat a 13. helyezést érte el, azaz a középmezőnyben végzett.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az Indexnek azt mondta, minden pontosan úgy sikerült a versenyen, ahogy eltervezték, semmiben sem hibáztak. „Ez most a 13. helyre volt elég, amivel nagyon elégedettek vagyunk, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan vágyaink, hogy előrébb végzünk” – mondta el Hamvas.

Nagyon elégedett volt a lyoni szerepléssel Molnár Gábor és csapata is, Molnár egyenesen álomszerűnek nevezte a versenyt. Azt nyilatkozták a Világevő blognak, hogy minden pontosan úgy sikerült, ahogy tervezték. „Őrület volt, meseszerűen, álomszerűen lepörgött az egész. Végiglebegtünk az egészet, mint ha valami tudatmódosító alatt lettünk volna. Nem volt gyenge időszak, de hihetetlenül kellett koncentrálni.” – mondta el Molnár Gábor.

Széll Tamás két éve úgy lett tizedik a világdöntőn, hogy saját bevallása szerint is hibázott. Elfelejtette ugyanis levenni a sütő hőfokát, így a köret túlmelegedett, egy ilyen versenyen pedig minden apróság számít.

Végül született magyar siker, a magyar csapat kapta ugyanis a legjobb plakát díját, csakúgy mint két évvel ezelőtt. Íme a nyertes plakát:

molnár gábor

A magyar csapat látványban is erős volt, igaz, a dél-kelet-ázsiaiak idén is nagyon odatették magukat a versenyen. Mind a japánok, mind a dél-koreaiak elképesztő tálakat produkáltak. Jó tálakat készítettek a chileiek, akik először jutottak döntőbe. A befutók mégsem ők lettek, hanem a skandinávok….

Molnár Gábor tavaly Stockholmban az európai döntőn kilencedik lett. A 2013-as világversenyen Lyonban, a magyar versenyző, Széll Tamás tizedik helyezést ért el ami, ami lehetett volna még jobb is, ha nem felejti el levenni a sütő hőfokát, és nem melegszik túl a köret.

A két évvel ezelőtti világversenyen a magyar csapat egy különdíjat hozhat haza: akkor is övék lett a legjobb plakát, amely Széll Tamást ábrázolja, amint zöldségekkel, gyümölcsökkel és egy hallal zsonglőrködik.

A 2016-os Bocuse d’Or európai döntője Budapesten lesz, élőben lehet majd izgulni a magyarokért.

Gratulálunk Molnár Gábornak és csapatának a szép sikerhez! 🙂

Forrás: Index

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.