Trappista sajt összetételét, ha szemügyre vesszük, a következőket olvashatjuk: tej, mikrobatenyészet, konyhasó, szilárdító anyag (calcium-clorid), tartósítószer (E252, azaz klárium-nitrát), oltóenzim.Zsír a szárazanyagban: minimum 45%. De vajon miből áll a házi változat? Erre is mindjárt megkapják a választ!

Azt hiszem, önmagában eldönti a kérdést, vásárolható-e az ilyen “termék”, vagy sem, hisz szerintünk sajtnak igencsak nehezen nevezhető a sok esetben korong alakú produktum. Gondolom, anno a francia szerzetesekben sem merült fel a gyanú, hogy a nagyipar majd egyszer az igazi sajtjukra alig hasonlító gagyit fog forgalmazni pár száz év múlva, ennek ellenére, ahogy írja a Wikipédia, “Magyarországon ez a legkedveltebb sajttípus”. Sőt, “az ország sajtforgalmának 70 százaléka trappista”.

Azt már csak halkan kérdezzük, vajon milyen tejből készül az itthon legkedveltebb sajt?

Mint ahogy sok más nagyipari termék esetében, vadásszuk a neten az őstermelői alapanyagokból készíthető változatokat, így most közlünk egy igazán jó receptet azért, hogy az igazi Trappista fennmaradhasson az utókornak.

E helyt jön az érdekesség, ui. ha megvizsgáljuk a házi változat összetevőit, jelentős különbséget fogunk tapasztalni. Túró, tojás, vaj? Igen, anno így készült a sajt, ma azonban ezekre az alapanyagokra nincs szükség, így a nagyipari termék valami hasonló lehet csak, de Trappista nem, az biztos.

Sajnos generációk úgy nőnek fel, hogy nem is ismerik meg az eredeti terméket. Előfordult ez pl. a virsli (vagy párizsi) esetében is, melynek házi változatát elkészítve a kísérletezgető kedvű újoncok azt tapasztalták, hogy nem hasonlít a bolti gagyira. Igen, ez így van, az áruházi változatban uis csak a pácsót lehet érezni, a hús ízét vagy illatát aligha. Ez persze nem is csoda, hisz utóbbiból alig, inkább hulladékokból és  adalékokból áll a végtermék. Nem más, mint egy iparilag előállított “virsli-massza”. Végülis mindegy viszont, miből épül fel a kulimász, a vásárló így is, úgy is megveszi, és ez a legfontosabb szempont a profitéhes multiknak.

Nekünk, tudatos vásárlóknak azonban nem!

De miből is áll a valódi Trappista sajt? Íme egy házi Trappista sajt recept, mely adalékanyagoktól mentes:

 

A túrót a tejjel együtt odatesszük forrásig főni, nem forraljuk, csak jól felmelegítjük. Amikor már látszik a savó, le is vehetjük a tűzről az edényt, majd egy sűrű szitán leszűrjük a keletkezett savós túrót. A konyharuhában egy túró állagú massza marad, ezt beletesszük egy edénybe és hozzáadjuk a tojást, vajat, szódabikarbónát, sót, jól összekeverjük. Állandó keverés mellett 10 percig melegítjük, míg nyúlóssá, csomómentessé, egyneművé válik.

Ezt a masszát egy kisebb tálba tesszük, jól összenyomkodjuk, hogy kimenjen belőle a levegő, hagyjuk kihűlni egy kicsit. Amikor langyos, kiborítjuk egy tálra, ilyenkor még kézzel formázható a sajt alakja. Megformázzuk és hagyjuk hűlni, száradni egy napig hűvös helyen. Másnap a hűtőbe tesszük fogyasztásig.

Ennyi hozzávalóból 45 dkg trappista sajt lett, az alapanyag kb 600.-Ft-ba került.

Forrás: http://utajovobe.eu alapján

Képek: origo.hu, tesco.hu, böbe konyhája

Kapcsolódó cikkek:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.