fogyasztó baci

Az Észak-Karolinai Egyetem orvosi fakultása kutatóinak tanulmánya az első, amely demonstrálta, hogy “a mikrobák elősegíthetik az étrendi zsír felszívódását a belekben, valamint az ezt követő lebomlásukat” – idézte John Rawls-t, a tanulmány vezető szerzőjét a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

Korábbi tanulmányok igazolták már, hogy az összetett szénhidrátok lebontását segítik a bélbaktériumok, ám az étrendi zsírok metabolizmusában játszott szerepük mindeddig tisztázatlan volt.

A tanulmányban zebrahalakat (zebradániókat) használtak modellállatként, melyek fiatalon teljesen átlátszók. A halakat fluoreszcens festékkel megjelölt zsírsavakkal etették, így a kutatók közvetlenül meg tudták figyelni a zsír felszívódását és szállítását különböző bélbaktériumok jelenlétében és távollétében.

Kiderült, hogy a baktériumok egy csoportjának tagjai, a Firmicutes baktériumok növelik a zsír felszívódását. Azt is megállapították, hogy a szokásos étkezés mellett nagyobb mennyiségben voltak jelen ezek a baktériumok, mint akkor, amikor pár napig koplaltatták a halakat.

Korábbi tanulmányok eredménye szerint a Firmicutes baktériumok viszonylag nagyobb mennyiségben vannak jelen elhízott emberek emésztőrendszerében.

Forrás: mti.hu