Köhögés, tüsszentés, nátha – testünk természetes reakciói, főleg a ma már népbetegségnek számító allergia esetében. Az elmúlt időszakban azonban valóságos pánikot okoz, ha valamelyiket a környezetünkben lévőknél, vagy magunkon észleljük. Indulatot vált ki sokakban, ha valaki tüsszent egyet, az orrát fújja, vagy netán még köhög is, valósággal rettegnek, hogy biztos koronavírusa van és fertőz. Pedig kell, hogy tudjuk: ugyan a tünetek sok esetben hasonlóak, de fontos megkülönböztetni, hogy testünk milyen immunválaszt ad és az a különböző polleneknek, vagy a világjárvány vírusának szól. Dr. Várdi Katalin, az InspiroMed Légzésközpont és Alvásklinika tüdőgyógyász főorvosa ezúttal az allergiások részére adott fontos információkat.
A világjárvány nemcsak az életünket, de a reakcióinkat is alapjaiban rendezte át. Ugyan eddig is rosszallóan néztük, ha valaki az utcán mászkált, köhögött, tüsszögött és mondjuk a kezét nem tette a szája elé. Szintén nehezményeztük, ha a munkahelyünkre, illetve a gyerekünk iskolájába, óvodájába valaki betegen érkezett, mondván „ne fertőzzön már meg mindenkit”.
Összetéveszthető tünetek
Az a fajta pánik azonban csak az elmúlt hetek hozománya, ami egy légúti fertőzés egyértelmű jelei váltanak ki. Olyanokat, amit az allergia is produkál. De nemcsak a környezetünkben, de bennünk is. Ma már minden ötödik ember diagnosztizáltan allergiás, de akár ennek többszöröse lehet az, akinél jelentkeznek bizonyos időszakokban a tünetek. A most kialakult helyzetben, főleg, ha valakinél először jelentkeznek panaszok, ezek komoly pánikra adhatnak okot. Leginkább az érintett gondolhat azonnal a vírustámadásra. Ráadásul elkezdődött a pollenszezon, pont a vírushelyzettel egy időben. Éppen ezért fontos, hogy tisztázzuk, mi is okozza a panaszokat.
Az allergia ugyanúgy immunválasz, csak nem egy kórokozó, mint a koronavírus váltja ki, hanem elsősorban pollenek. Igaz, a légutakat érinti mindkettő. Ha a nyálkahártyát valami irritálja, ezt a szervezet igyekszik az immunrendszer segítségével eltávolítani. Az ennek kapcsán kialakuló gyulladás gyengíti a nyálkahártya védekezőképességét, ezért allergiaszezonban mindenféleképpen érdemes az orvos által előírt gyógyszereket alkalmazni, hiszen ezek az asztmás és allergiás tünetek enyhítésével hozzájárulnak ahhoz is, hogy az immunrendszer ellenálló maradjon az egyéb légúti megbetegedésekkel szemben.
Hogyan különböztethetjük meg?
A két betegség tünetei sokban hasonlítanak. Mindkét esetben egy-két, a korona vírus esetén akár három hétnél tovább is tarthatnak. A fertőzést emellett gyakran kíséri hőemelkedés vagy láz, így amíg ezeket a tüneteket nem tapasztaljuk, nem kell koronavírusra gyanakodnunk. Mindkettő száraz köhögést okoz, a koronavírus esetében viszont jellemző a nehézlégzés és a magas láz. Ez a WHO adatai alapján a koronavírus leggyakoribb tünete, mely a betegek 88%-ánál megfigyelhető. Ezt követi a száraz köhögés (68%), a fáradtság (38%) és a hurutos köhögés (33%). Előfordulhat még ízületi fájdalom, torokfájás, fejfájás és hidegrázás is. A szénanátha jellegzetes tünetei az orrviszketés, tüsszögés, vizes orrfolyás, bedugult orr, torok- és szemviszketés. A kiváltó ok többnyire valamilyen virágpor, pollen, így sok esetben szezonhoz köthető a tünetek megjelenése. Kora tavasszal például a virágzó fák okozhatnak panaszokat.
A COVID-19 fertőzésnek kevésbé jellemző tünete a tüsszögés és a viszketés, a láz viszont igen. A fertőzés jellegzetesen a szaglás és az ízlelés hirtelen elvesztéssel jár, ezek az allergia esetében csak hosszú idő után alakulhatnak ki, akkor is csak csökkent formájában. Előfordulhat, hogy valaki az allergiájával egy időben kapja el a koronavírust, azonban erre csak akkor érdemes gyanakodni, ha a megszokott tüneteken túl a COVID-19 korábban említett gyakori panaszainak valamelyikét, esetleg többet is tapasztal magán. Nyilván minkét esetben vannak kivételek, éppen ezért fontos, hogy pánik helyett higgadtan járjunk utána a panaszainknak.
Mit kell tennünk?
Amennyiben allergiás tüneteink enyhék, néhány napig akár vény nélkül kapható allergiakészítményeket is érdemes lehet kipróbálni. Amennyiben ez idő alatt tüneteink javulnak, vagy nem rosszabbodnak, nincs okunk az aggodalomra. Cselekednünk kell azonban, amennyiben állapotromlást észlelünk.
Az allergiaszűrések jelenleg ugyan szünetelnek, de egy szakorvos telefonos kikérdezés és konzultáció alapján is sokat tud segíteni! Erősödő tünetek, vagy túlzott aggodalom esetén ne várjunk tovább, mindenképpen kérjünk segítséget! Amennyiben pedig már ismert allergiánkra szeretnénk vényköteles gyógyszert vásárolni, akkor a háziorvos személyes találkozás nélkül, e-recept formájában is felírhatja nekünk a készítményt, amit ugyanúgy kiválthatunk a gyógyszertárakban.
A legfontosabb tanácsok
- Járvány idején se hagyjuk el
a megszokott gyógyszereinket!
Mind a tabletták, mind az orrspray-k rendszeres használata javasolt.
Nagyobb gondot okozhatunk vele, ha az allergiás reakciókat nem kezeljük. - Tévhit! A
nazális kortikoszteroid nem tesz érzékenyebbé a vírussal
szemben.
Sőt, a gyógyszer elhagyása miatt jelentkező tünetek (mint például a szipogás) veszélyt jelentenek: ezzel az orrunkból a tüdőnkbe juttathatjuk a vírust! - Ne mossanak
orrot!
A spray helyes használatával szemben, orrmosáskor kis nyomással, több folyadékot juttatunk az üregekbe, emiatt nagyobb az esély arra, hogy az orrból a tüdőbe juttassuk a folyadékcseppekhez könnyen hozzátapadó vírust. Orrmosónkat Járványidőszakban ne használjuk!
Maradjanak otthon, vigyázzanak magukra és egymásra!
Dr. Várdi Katalin videoblog bejegyzése az allergiáról: https://youtu.be/5BVdc0s363g