A túró rudit könnyen elkészíthetjük otthonunkban is, finom házias csemegét tehetünk ezáltal a családi asztalra.

A házi túró rudi töltelékhez a következő alapanyagok szükségesek:

  • 50 dkg tehéntúró
  • 5 dkg porcukor
  • 5 dkg vaj (nem margarin!)
  • ízesítése ízlés szerint (pl. citrom, vanília, idény gyümölcsök)

Mázhoz felhasznált anyagok:

  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg vaj (nem margarin!)
  • kb. 5-7 dkg holland kakaópor

Házi túró rudi elkészítése lépésről lépésre:

  1. Előkészületek: Készítsük elő tiszta konyharuhát a túró levének kinyomásához, sütőpapírt, amelyekre majd a mázzal már bevont rudakat tudjuk helyezni, valamint szükségünk van  egy sima felületre is,  amelyre majd a túrós töltelék formázásához lesz szükségünk.
  2. A töltelék elkészítéséhez helyezzük a teljes túrómennyiséget a tiszta konyharuhánk közepére. A ruha mind a 4 szélét behajtva csomagoljuk be a túrót jó szorosan, és jó alaposan nyomkodjuk ki a levét. Először valószínű elég sok leve lesz, akkor töröljük szárazra a felületet, majd az első nyomkodás után próbáljuk még szorosabbra húzni a ruhát, és nyomkodjuk ki újra.
  3. Ezután helyezzük vissza egy edénybe a túrót, és adjuk hozzá a porcukrot, valamint az előzőleg szobahőmérsékleten megpuhított vajat (vigyázat, margarin nem jó).
  4. A túrókrém megformázásához a túrót mérjük ki kb. 25 g-os adagokra Kisebb vagy nagyobb is lehet, ízlés szerint ki melyiket szereti. Ha egy darabot kimértünk, abból formázzunk golyót, tegyük egy fém tálcára. Daraboljuk fel a teljes túrómennyiséget, majd a golyóra formázott darabokkal teli tálcát tegyük vissza a hűtőbe 5-10 percre.
  5. Formázzunk a golyókból kb. 8 cm hosszú rudakat olyan módon, mintha tésztát sodornánk. Formázáshoz ne vegyük ki a teljes túrómennyiséget a hűtőből, mert azokban a vaj közben megolvad, hanem mindig csak azt a darabot vegyük ki, amit épp meg akarunk formázni.
  6. Ha minden darabbal készen vagyunk, pihentessük őket a hűtőben addig, míg a kakaós mázat hozzá elkészítjük.
  7. A mázhoz gőz felett egy fém edényben olvasszuk meg teljesen folyósra a vajat. Míg a vaj olvad, keverjük ki a porcukrot a kakaóval.
  8. Ha már teljesen sima a kakaós máz, akkor vegyünk ki 5-10 darab rudat a hűtőből, és mindegyiket úgy, hogy közben a mázat nem vesszük le a tűzről pl. egy lyukacsos szedőkanál segítségével, mártsuk bele úgy a krémbe, hogy az teljesen ellepje, majd ha kiemeltük, óvatosan rázzuk meg, és tegyük lehetőleg rácsra, hogy minél alaposabban lecsöpöghessen a felesleg róla.
  9. Ha 5-10 darabot bevontunk, akkor azokat tegyük át a rácsról egy sütőpapírral borított tálcára. Tegyük be a hűtőbe, és aztán jöhet a következő 5-10 darab túró rudi bevonása.
  10. Ha elég sokat (akár 24 órát is) hagytuk őket a hűtőben dermedni, akkor a szilárd máz miatt elég masszívak lesznek ahhoz, hogy a kezünkbe véve harapni tudjuk őket.
  11. Ebből a mennyiségből kb. 20 darab lesz!

Jó étvágyat kívánunk a házi túró rudihoz!

Kép: http://nlcafe.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kóstoltad már?