A kutyatartók egészségesebben élnek, mint kutyát nem tartó társaik – derült ki egy Kínában készült tanulmányból.
A Pekingi Egyetem kutatói három nagyvárosban összesen 3031 középkorú (25 és 40 év közötti) asszony életkörülményeit és egészségi állapotát vizsgálták, akik közül 50 százalékuk kutyával élt egy fedél alatt.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a kutyatartó asszonyok
- többet mozognak,
- jobban alszanak,
- egészségesebbnek és fittebbnek érzik magukat,
- kevesebb időt töltenek betegállományban, és
- ritkábban keresnek fel orvost, mint azok az asszonyok, akiknek nincs kutyájuk.
Ezek a Kínából származó adatok annál inkább mérvadóak, mivel az érintett városokban 1992-ig tilos volt a kutyatartás. Az asszonyoknak tehát vagy soha nem lehetett kutyájuk, vagy csak az elmúlt néhány évben volt, ami a kutatók szerint lehetővé teszi a kutyatartók és kutyát nem tartók közötti különbség lényegesen egyértelműbb tisztázását, mint a nyugati országokban.
A kutatók bizonyítottnak tartják, hogy a kutyával való együttélés előmozdítja az egyén jó közérzetét és jelentős megtakarítással járhat az egészségügy és a gazdaság számára.
A kutyatartás azért önmagában még nem jelent minden esetben egészségvédő hatást. Véleményünk szerint a kutyatartásnak két oldalról nézve lehet pozitív hatása.
1. Egyrészt a kutya tartás nagyon sokszor rendszeres testmozgással jár, s mint tudjuk nagyon jól, a napi fél óra mozgás már sokat segíthet egészségünk megőrzésében. De sajnos vannak olyan kutya tulajdonosok is, akik csak az udvarukban tartanak kutyát, s így azt gondolják, van lehetősége kutyusuknak kiszaladgálnia magát, így már nem érzik kötelességüknek külön sétára vinni őket. A szoba kutyákat tartók vannak jobb helyzetben, mert kénytelenek napjában többször is, akár több emeletnyi távolságot is megtenni annak érdekében, hogy kutyuskáik elvégezhessék szükségleteiket, kimozoghassák magukat. Napi fél óra kutya sétáltatás nem csak a kutyának, hanem nekünk is segíthet jelenthet egészségünk megőrzésében.
2. Másrészt a kutya önzetlen szeretete és ragaszkodása nagyon pozitívan hat érzelmi stabilitásunkra. A kutyánk akkor is szeret minket, ha rossz kedvünk van, ha dühösek vagyunk, ha összevesztünk a főnökünkkel, vagy akár betegek vagyunk. A kutyánkra és főleg szeretetére mindig számíthatunk. Beteg emberek számára akár gyógyító hatású is lehet egy aranyos kis kutyus minden napi szeretete, gondozása.
Éppen ezért szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy egy kutyus tartásával sokat tehetnek egészségükért! Ezért döntöttük el azt is, hogy támogatjuk a kutyás életmód elterjesztését, ezért örömmel segítjük a 2014. április 19-én Szegeden megrendezendő III. Kutyafuttában nap megszervezését is, ahová ezúton is szeretettel várjuk kedves olvasóinkat, vásárlóinkat!
Jöjjenek ki az újszegedi Ligetbe és élvezzék a kutyusok társaságát! Aki még nem döntötte le milyen kutyust választana társául, itt arra is lesz lehetősége, hogy megismerkedjen a különböző kutyafajtákkal és kiválassza élete újabb, s talán eddigi leghűségesebb “párját”!
Forrás: http://vitaldepowebaruhaz.hu
Vélemény, hozzászólás?