Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást – állapították meg dél-koreai kutatók.
A Heart című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmány készítői több mint 25 ezer dél-koreai férfi és női alkalmazott egészségi állapotát és kávéfogyasztási szokásait vetették össze az alanyok munkahelyi rutinvizsgálataira és önértékelő beszámolóira támaszkodva – adta hírül a BBC News.
A kutatók orvosi képalkotó eljárások alapján vizsgálták az alanyok szívének egészségét, elsősorban a szívkoszorúér-betegségek jeleire koncentrálva. (A szívkoszorúér megbetegedésekor az ér belső falán zsír rakódik le, amely elzáródáshoz vezet.)
A szakemberek olyan apró kalcium lerakódások után kutatva elemezték a koszorúerekről készített felvételeket, amelyek a betegség kialakulásának folyamatára utalhatnak. A vizsgált alkalmazottak közül senkinél sem tapasztalták a szívbetegség külső jeleit, de nagyjából minden tizedik alany orvosi felvételein látható kalciumlerakódást észleltek.
A kutatók ezután összevetették az eredményeket az alkalmazottak – bevalláson alapuló – napi kávéfogyasztásával, figyelembe véve olyan, a szívbetegség szempontjából lehetséges kockázati tényezőket, mint a dohányzás, a testmozgás és a családon belül előforduló szívproblémák.
A mérsékelt mennyiségű – napjában 3-5 csészényi – kávét fogyasztóknál kisebb valószínűséggel találtak a szakemberek kalciumlerakódást a koszorúerek falán, mint azoknál, akik ennél nagyobb mennyiséget fogyasztottak vagy egyáltalán nem ittak kávét.
A kávé szívegészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Néhány tanulmány olyan kockázati tényezőkkel hozta összefüggésbe a kávéfogyasztást, mint a megemelkedett koleszterinszint, vagy vérnyomás, míg más vizsgálatok eredményei azt sugallták, hogy a kávé még némi védelmet is nyújthat a szívnek. Egyik álláspontot sem támasztják alá perdöntő bizonyítékok, és a dél-korai tanulmánnyal sem sikerült pontot tenni a vita végére.
Szerkesztői megjegyzés: Egyre több felmérés készül kávéfogyasztási szokásainkkal kapcsolatban, de az eddigi vizsgálati eredmények alapján a kontrollűált napi kávé fogyasztás inkább előnyös az emberek számára. Érdemes olyan kávét fogyasztani melyben egyéb egészséges alapanyagok is megtalálhatók, mint például a ganoderma gyógygomba. A ganodermás kávé rendszeres fogyasztása immunrendszerünk működését is támogatja, és közben a szívünket is óvja!
Forrás: London, 2015. március 4., szerda (MTI) (http://www.bbc.com/news/health-31690358)
Vélemény, hozzászólás?