Az érzelmi gyógyulás azért nagyon nehéz, mert nem lehet akarattal irányítani. Nem
működik az, hogy elhatározzuk, hogy most ez meggyógyul és kész. Az ésszerű
dolgokra van hatásunk az érzelmeinkre nincs. Azt beláthatjuk miért sebeztek meg, de
attól még nem fog meggyógyulni. Amit tehetünk vele az a felejtés. mit nem táplálunk
folyamatosan az elhervad. Így tudjuk segíteni a gyorsabb gyógyulást és az elhervadt
virág helyett új hajtás növekedhet.

A léleksebeinket a fölimert igazság és a tiszta szeretet képes meggyógyítani. Ha
elvágjuk a kezünket, elég hamar összeforr, a csontjainknak már ugyanehhez
lényegesen hosszabb időre van szükségük, de a lelki sebeink még ennél is
lassabban gyógyulnak. Sajnos vannak olyan lelki sérüléseink, amelyeket egész
életünkön át magunkkal hordozunk.

Ha szakítás után vagyunk és depresszióssá válunk az éppen úgy gyógyításra szorul,
mint amikor szerencsétlenül lépünk és emiatt elesve eltörik a karunk. A különbség
csupán annyi, hogy a lelki sebeink nem annyira látszanak, különösképp, ha a külvilág
előtt titokban tartjuk őket, pedig a lélekgyógyítást nem érdemes halogatni. Minél
tovább halasztgatjuk, hogy törődjünk vele annál mélyebbre fúródhat a fájdalom
szilánkja, ami belénk fúródott.

Fizikai sérülés esetén szinte azonnal rohanunk a sürgősségire, a lelkünk
sérüléseinket többnyire mélyen eltemetjük magunkban. Összeszorított foggal
elnyomjuk a sebbel járó fájdalmat, a kellemetlen érzéseket és tesszük tovább a
dolgunkat a hétköznapok taposó malmában.

Milyen lehetőségeink vannak a lelki sebeink gyógyítására? Például fordulhatunk
lélekgyógyászhoz, aki a segít megkeresni a sérülés gyökerét és vezet a gyógyulás
úján. Sajnos a mondás, amely szerint „az idő minden sebet begyógyít” nem igaz. A
sebek a helyükön maradnak. Idővel kevésbé fognak sajogni, de a meggyógyításukat
nem mulaszthatjuk el.

A kezeletlen sebekkel idővel könnyebb lesz együtt élni, de befészkelik magukat a
tudatalattiba és nagy rombolást tudnak végezni, anélkül, hogy tudatosak lennénk rá.
A lelkünkben blokkokat hoznak létre, amelyek megakadályoznak minket a
boldogságban és bizonyos idő elteltével, talán már meg sem tudjuk mondani miért
vagyunk boldogtalanok.

Napjainkban nem elfogadott szomorúnak, depressziósnak lenni. Ha ezt mégis
vállaljuk és mondjuk nem megyünk el egy összejövetelre, talán még azt is
megkapjuk, hogy ugyan szedd már össze magad. Még az is előfordulhat, hogy
gyengének, puhánynak titulál a környezetünk, amiért kimutatjuk az érzelmeinket. Ha
nem akarjuk, hogy sokáig fájjanak a lelki sebeink akkor kezeljük őket! Természetes,
hogy bizonyos lelki traumák feldolgozásához időre van szükségünk. Nem meglepő,
ha nem vagyunk kész rá, hogy azonnal nekilássunk a gyógyításuknak. Adjunk
magunknak időt és keressünk olyan elfoglaltságot, amely feltölt és segít összeszedni
magunkat, hogy minél előbb elindulhassunk a gyógyulás útján.

A felesleges halogatást is kerüljük el! Ha csak szőnyeg alá seperjük a problémát,
azzal csak távolabb kerülünk a megoldástól. A sérülést nem kell, hogy szégyelljük,
akkor sem ha a saját hibánkból történt. Fontos, hogy tanuljunk belőle, hogy egy más alaklommal ne történhessen meg velünk ismét. Tudatosítsuk magunkban, hogy a
fájdalom természetes és nem kell restelkednünk miatta mások előtt és saját magunk
előtt sem.

A testi jólétünk mellett gondoskodnunk kell a lelki jólétünkről is. A lelki gyógyulást
megnehezítheti, hogy minden esetben összefüggés van a fizikai test betegségei és a
lélek sebei között. Ha lélekben padlóra kerülünk könnyen felüti a fejét valamilyen
fizikai betegség is. A legtöbbet azzal tehetjük magunkért, ha egyformán törősünk a
testi és a lelki egészségünkkel is.